1988 és 1996 között voltam általános iskolás. (Te jó ég… Ezt már nagyon régóta nem láttam így leírva.) Negyedik osztályban kezdtem az angolt. (A gyerekem középsőben. Pfff…) Aztán a középiskolában francia tagozatos lettem és mellé nem választhattuk az angolt második nyelvnek, csak a németet vagy a latint. Emlékszem, én annyira angolt akartam tanulni, hogy a teljesen hivatalos formanyomtatványon beikszeltem ugyan a németet, de odaírtam kézzel, hogy ha mégiscsak lehetne az angolt, akkor inkább azt szeretném. Nem lehetett. Így jött négy év kihagyás. Legalábbis, ami az intézményesített angoltanulást illeti, mert középiskolás éveimben (csak a rend kedvéért: 1996-2000) ki voltunk ám téve a világ minden tájáról áradó popkultúra hatásának: Cartoon Network, MTV, Eurosport, Tetris, Tamagotchi, másolt DVD-k, és a kilencvenes évek végétől az internet. A lista természetesen teljesen szubjektív és a végtelenségig folytatható, és most elég komoly koncentrációra van szükségem ahhoz, hogy vissza tudjak térni az angoltanulásom történetének leírásához, és ne merüljek el a kilencvenes évek világáról szóló cikkekben. (Tudtátok, hogy a Tetris szovjet származású és export révén került az USA-ba? Én csak most olvastam. Nagyon komoly!)
Aztán főiskolásként ismét jártam angolórákra. Nagyon boldog voltam! Most elgondolkodtam, hogy ha annyira hiányzott az angol a középsuliban, akkor miért nem jártam angoltanárhoz, de akkoriban nem volt még akkora hájp a magánórák körül, mint napjainkban. Tanultam franciát és németet, ezzel máris kétszer annyi idegen nyelvet, mint az átlag középiskolás, így senkinek nem jutott eszébe, hogy mellette még külön angolórákra járjak. Szóval a fősulin újra az iskolapadban angolozhattam. Tényleg nagyon örültem neki. Annyira, hogy még a Klapka György és a Leányka utcák közötti szintkülönbséget is hajlandó voltam megmászni minden héten, ami – ahogyan azt minden egri hallgató tudja: – nagy dolog. (Akik Egerbe jártak vagy járnak, írjanak már egy pár szavas kommentet. Köszi! Pacsi!)
A főiskola után viszont már csak passzívan tanultam angolt, értsd: ami rám ragadt netezés, filmezés és binge-watch közben. (Utóbbi kifejezést nemrég tanultam Gabitól. Érdekel, mit jelent? Katt ide.)
El is voltam ebben a kényelmességben, egészen az utóbbi évekig, amikor már viszketni kezdett a rendes angoltudás hiánya. Egyre több helyen találkoztam azzal, hogy a szakirodalom legfrissebb része csak angolul érhető el és egyre inkább azt éreztem, hogy jó lenne már a feliratokat is elhagyni és csak úgy élvezni a filmeket, sorozatokat.
Úgyhogy – bár nem vagyok az újévi fogadalmak híve, de – most megfogadtam, hogy 2019 az angoltudásom ráncba szedésének éve lesz. Ezt a folyamatot követhetitek végig ezen a blogon.
