Megtanulok rendesen angolul

Megtanulok rendesen angolul

Napjaink

2019. január 27. - nadetti

Az első posztban írtam az angollal való kalandozásom kezdeteiről. Akkor most nézzük, hogy milyen körülmények között igyekszem újrakezdeni.

Egy telekommunikációs cég telefonos ügyfélszolgálatán dolgozok. Munkába biciklivel járok, ez alól csak azok a napok kivételek, amikor csúszik az út. Egyébként szélben, fagyban, esőben, kánikulában biciklizek. Köszönhető ez többek között annak, hogy biciklivel 15 percre lakok a munkahelyemtől.  

A munkabeosztásom, ha innen nézem, rugalmas; ha onnan nézem, egyenetlen. Hónapról-hónapra kapjuk meg a beosztásunkat. Egy erre kialakított felületen minden ügyfélszolgálati operátor jelzi, hogy hogyan szeretne dolgozni a következő hónapban, majd szövevényes algoritmusok alapján dől el, hogy ezekből az igényekből mi teljesül. Ami biztos, hogy mindenek előtt a kiszolgálási szint a mérvadó; olyan nem fordulhat elő, hogy nem vagyunk elegen az adott időszakra jellemző hívásmennyiségre. Így persze olyan műszakokban is dolgoznunk, amikor nem feltétlenül terveztünk. Például pénteken 14 és 22 között. Vagy vasárnap 6 és 14 között. De ennek az előnyei is megvannak.

A főállásom mellett néhány hónapja vállalkozó lettem. Erre egyelőre nem szánok annyi időt, amennyit szeretnék, de a 2019-es célok között szerepel ennek a tevékenységnek a felturbózása is. 

Egy ötéves kislány anyukája vagyok. Az ő egészségügyi kiskönyvében (amit a védőnőn kívül senki nem olvasgat) az szerepel, hogy ötéves kortól várható el a gyerkőcöktől, hogy 15-20 percig egyedül játszanak. (Ezt megerősítik a fejlődéslélektan dokumentációi is.) A többi időben lehet választani a következők közül: közös játék otthon vagy házon kívül, közös háztartási feladat, valamilyen virtuális tartalom fogyasztása. Az utóbbi az, amit igyekszem a lehető legritkábban választani, a másik kettőben pedig csakis osztatlan figyelemmel vagyok hajlandó részt venni, mert a gyereknevelés szempontjából ebben hiszek. Ebből egyenesen következik, hogy abban a 15-20 percben, amit a gyerek képes és hajlandó egyedül eltölteni, angolozhatok. És ilyen 15-20 perc nincs minden nap, mert sajnos neki is lehet rossz napja, ilyenkor átmegy matrica üzemmódba, és csak anya.

És természetesen a párommal is igyekszem olyan programokat szervezni, amelyek nem a családi élet menedzseléséről, hanem kettőnkről szólnak.

Ebben a - valószínűleg sokak számára ismerős - összetételű életben igyekszem minden nap helyet szorítani az angolnak. Kövessétek figyelemmel, hogyan! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megtanulokrendesenangolul.blog.hu/api/trackback/id/tr9414592472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása